hatharom.hu
Serie A
Az Udinese élt az eséllyel, legyőzte a Cataniát. A Napolinak, a Laziónak és az Internek maradt az EL.
Serie A
Négyen pályáznak a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő harmadik helyre az olasz bajnokság utolsó fordulója előtt.
Serie A
Az olasz veterán büntetőt hibázott, majd két gólt is vágott, ám a Roma így is csak döntetlent ért el a Catania ellen.
Serie A előzetes
Vajon a december óta szívósan kapaszkodó Lecce tovább reménykedhet vagy a szétesett Fiorentina összekapja magát?
Serie A
A listavezető Juventus döntetlent játszott, a második Milan nyert a Serie A 36. fordulójának szerdai játéknapján.
Serie A
A BL-ért küzdő bolyból az Inter kikapott, a Lazio döntetlent ért el, így csak az Udinese tartja a lépést a Napolival.
Serie A
A BL-ért küzdő "ötvenötösök" akár mind "ötvennyolcasok" lehetnek, de a Laziónak és az Udinesének sokat kell javulni.
Serie A
Olaszosan kezdődött a Serie A 35. fordulója, mindkét mérkőzésen döntetlen született szombaton kora este.
Serie A
A Serie A elhalasztott fordulójában egyaránt hazai pályán gyűjtötte be a három pontot a Cagliari és az Atalanta is.
Serie A előzetes
Az Atalantának és a Cagliarinak is pontokat kell gyűjtögetnie, ha nem akar kínos meglepetést a szezon hajrájában.
Serie A
Öt nyeretlen bajnoki után tudott újra győzni a nápolyi együttes, amely így legalább ideiglenesen újra EL-helyen áll.
Serie A
A múlt héten elhunyt Piermario Morosini egykori csapatának, az Udinesének Veronában kell megmutatnia, hogy továbblépett.
Serie A
A Juventus színeiben 700. mérkőzésén pályára lépő Del Piero hatalmas szabadrúgásgóllal nyerte meg meccset a Zebráknak.
Serie A
A mostanában megnyert Inter- és Napoli-meccsek után ezúttal a Lazio ellen kell nyerniük az első helyért Conte fiainak.
Serie A
Az öt meccs óta nyeretlen Fiorentina 2-1-re győzött a Milan otthonában. Az Inter egy pontot szerzett Szardínián.
Serie A
Milan-Fiorentina, Cagliari-Inter, Palermo-Juventus és a dobogóért Lazio-Napoli a húsvét előtti olasz meccsdömpingben.
Serie A
A címvédő és listavezető Milan 1-1-es döntetlent játszott a Catania otthonában a Serie A 30. fordulójában.
Serie A
A Catania otthon tudott tartani egy pontot a címvédő ellen, sőt, egy szabályos gólt is elvettek Montella együttesétől.
Serie A
A címvédőnek az Inter kispadjára is esélyes Montella által irányított, remeklő szicíliai együttes ellen kellene nyerni.
Serie A
2-2-es döntetlennel ért véget a Napoli és a Catania mérkőzése a Serie A 29. fordulójának vasárnapi játéknapján.