hatharom.hu
Magyar foci
Balog Béla sárgalapos eltiltása ellenére pályára lépett az Üllői úton, a találkozó 3-0-val a Ferencváros javára írják.
Ferencváros
Az FTC elnöke Münchenben, a Bajnokok Ligája-döntő helyszínéről követte a labdarúgócsapat szombati mérkőzését.
NB I
A két edző közül Horváth Károly örömittasan nyilatkozott, Détári Lajos érthetetlenül állt csapata produkciója előtt.
NB I
A Siófok 1-0-ra nyert a Ferencváros vendégeként. A Fradi hazai pályán közel tíz éve nyeretlen a Balaton-partiak ellen.
NB I előzetes
Látszólag tét nélkül játszik egymással a Fradi és a Siófok, valójában mindkét csapatnak van miért hajtania az Üllői úton
Szurkolók
Csaknem 42 millió forinttal támogatta - elsősorban - a labdarúgást a Borsodi Sörgyár.
NB I
A két fővárosi klub komoly erősítéseket tervez a következő szezonra, Böde Dániel mindkét alakulatnál szóba jöhet.
NB I
Az Újpestet és a Ferencvárost is pénzbüntetéssel sújtotta a fegyelmi bizottság a két csapat mérkőzésén történtek miatt.
Ferencváros
Az Újpest elleni szombati derbin agyrázkódást szenvedett Mark Otten. A középpályást kórházba kellett számítani.
Hathárom TV
Az Újpest vezetőedzője szerint így, hogy az mérkőzés végén tudtak csak egyenlíteni, értékes ponttal gazdagodott csapata.
Hathárom TV
Az Újpest FC hálóőre szerint akár otthon is tarthatták volna a három pontot a Ferencváros elleni mérkőzésen.
Hathárom TV
Az FTC szakmai igazgatója szerint csapata Újpesten hagyott két pontot, mert a lilák alig jutottak el csapata kapujáig.
Hathárom TV
Grúz mellett Pölöskey Péter, Jova Levente is a Hathárom TV kamerája előtt értékelte csapata teljesítményét a derbi után.
NB I
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában 1-1-es döntetlent játszott egymással az Újpest és a Ferencváros csapata.
NB I
Ugyan a Fradi Grúz fejesével közel egy órán át előnyben volt, a hajrában Vasziljevics büntetőből egyenlített.
Sportfogadás
Szombaton délután kerül megrendezésre az Újpest-Fradi rangadó, mi pedig összegyűjtöttük, hogy mi mindenre lehet fogadni.
NB I előzetes
Újra itt van, újra itt van... Ezúttal nem a (két) nagy csapat, hanem a derbi, a magyar futball legnagyobb rangadója.
Hathárom TV
Az FTC vezérigazgatója szerint nem lehet pénz kérdése, hogy egy erős Ferencváros lépjen pályára a következő idényben.
Hathárom TV
A Fradi szakmai igazgatója szerint csapata egységesebb, és Újpesten is esélyesen lép pályára az ősi rivális ellen.
NB I
Ha jövőre dobogós vagy MK-győztes lesz a zöld-fehér együttes, automatikusan tovább hosszabbodik Détári szerződése.