hatharom.hu
Hathárom TV
Németh szerint a Loki ellen is volt esélye csapatának, de Pécsen mindenáron nyerni szeretnének.
Hathárom TV
A Budapest Honvéd trénere a Loki elleni vereséget követően beszélt a szerződésének meghosszabbításának feltételeiről.
Hathárom TV
A Loki vezetőedzője a Hathárom TV-nek elmondta, hogy 2-3 húzóembert igazolnának a nyáron.
NB I
A már bajnok Debrecen 3-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot idegenben az OTP Bank Liga 29. fordulójában.
NB I
Kondás Elemére elégedett volt a 3-0-ra nyerő Debrecennel, amely szerinte nyugodtan és taktikusan játszva nyert.
NB I
Hiába küzdött becsülettel a Honvéd, nem tudta a Debrecen elleni mérkőzésen bebiztosítani negyedik helyét a bajnokságban.
NB I előzetes
A Honvéd a bajnokot fogadja, kérdés, hogy a kispestiek a meccsen is tisztelik majd a Debrecent, vagy Európára gondolnak.
NB I
Sorin Botis elmondta, hogy elképzelhető, hogy a Debrecen elleni lesz az utolsó mérkőzése hazai közönség előtt.
NB I
A Diósgyőr 2-1-re győzött otthon a Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának zárómérkőzésén.
NB I előzetes
A Honvéd őrzi, a Diósgyőr pedig szeretné elérni a negyedik helyet. A DVTK-nak ehhez az őszi formájára lenne szükség.
NB I
Supka Attila a Kaposvár ellen bedobta a mélyvízbe a 16 éves csatárt, aki ezzel rekorder lett.
NB I
A Honvéd két büntetőt hagyott ki a Kaposvár elleni, vasárnap délutáni mérkőzésen az NB I 27. fordulójában.
NB I
Gyenge színvonalú mérkőzésen szerzett pontot a Kaposvár a két büntetőt is hibázó Honvéd vendégeként.
NB I előzetes
Más-más miatt fontos a meccs a két csapat számára. A Honvéd Európára kacsintgat, a Kaposvár a kiesés elől menekül.
NB I
Magabiztos játékkal, 2-1-re nyert a Paks a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 26. fordulójának nyitómérkőzésén.
Felkészülés
A Szlovákiában edzőtáborozó malajziai olimpiai válogatott május 30-án barátságos mérkőzést játszik a Budapest Honvéddal.
NB I előzetes
A Paks is megpályázza a 4. helyet, amit a Honvéd már hetek óta elfoglal. Pénteken este közelebb kerülhetnek egymáshoz.
Hathárom TV
A Budapest Honvéd tulajdonosa szerint itthon ugyanúgy elkallódhatnak a fiatalok, mint külföldön.
Hathárom TV
Az ikertestvérek a múlt héten a Manchester Citynél szerepeltek próbajátékon, ahova nyáron visszavárják őket.
Hathárom TV
A Budapest Honvéd vezetőedzője szerint nagyon kellett csapatának a győzelem az Újpest elleni vereséget követően.