hatharom.hu
Átigazolás
A londoni klub egyik bennfentese szerint a 22 éves játékosnak egyáltalán nincs ínyére elhagyni a White Hart Lane-t.
Átigazolás
A bajnok ügyvezető igazgatója szerint joguk van megkérni a japán középpályás árát az angol kérőktől.
Premier League
Az angol sajtó szerint Redknapp is szerepel Roman Abramovics listáján, a lehetséges menedzserjelöltek között.
Bajnokok Ligája
Az angol negyedik Tottenhamnek a BL helyett az EL marad, a belga bajnok Anderlechtnek selejteznie kell a főtábláért.
Karrier
A Spurs intenzíven tárgyalt az Ajax-szal Vertonghen szerződtetéséről, de a játékos az olaszokat dicsérte egy interjúban.
Premier League
Sir Alex Ferguson és Ryan Giggs lettek a Premier League elmúlt 20 évének legjobb menedzsere, illetve legjobb játékosa.
Pemier League
A City a 92. percig vesztésre állt hazai pályán a QPR ellen,de Dzeko és Agüero góljával fordított, és 44 év után bajnok.
Premier League
A PL történetében először fordulhat elő, hogy gólarány dönt az aranyról. A QPR vagy a Bolton kiesik.
Átigazolás
Újabban már a Tottenham is meg akarja szerezni a Dortmund japán középpályását, aki mindenképp Angliában folytatná.
Átigazolás
A 22 esztendős, balhátvédként és szélsőként is bevethető játékos már megegyezhetett a Barcával.
Premier League
Az angol Premier League 37 fordulójában az Aston Villa Birminghamben 1-1-es döntetlent ért el a Tottenham ellen.
Premier League
A QPR legyőzte a Stoke-ot és a 16.. A Bolton kétgólos előnyt adott le a West Brom ellen, másoktól függ sorsa.
Sportfogadás
A sikeres szombati nap után két győzelmi kényszerben lévő csapat sikerével növelnénk egyenlegünket.
Premier League előzetes
Roberto Mancini fiai nehéz feladat előtt állnak, hiszen a legjobbakat is meglepni képes Newcastle otthonába látogatnak.
Premier League
Idén már harmadszor futott össze a két csapat, a Tottenham pedig ezúttal is fölényesen verte Bogdánékat.
Premier League
A Chelsea és a Newcastle egymás ellen, míg Bogdán Ádám és a Bolton a Tottenham ellen lép pályára.
Premier League
A hétvégi bajnokin rosszul lett a pályán az együttes brazil játékosa, Sandro, akit egy szögletnél kapott el a hányinger.
Angol válogatott
A Tottenham menedzsere nem haragszik kollégájára. Korábban Redknappet tartották a befutónak a válogatott irányítására.
Premier League
A Tottenham 2-0-ra nyert a Blackburn ellen.A Spurs visszaelőzte a tabellán a Chelsea-t, a Roversnek alig maradt reménye.
Premier League előzetes
A BL-hős Chelsea a kieséstől való félelmében megacélozódott QPR-t, a Tottenham az utolsó előtti Blackburnt fogadja.