hatharom.hu
NB I
A Kaposvár 1-0-ra verte idegenben a Vasast, a Haladás 2-1-re nyert otthon a Diósgyőr ellen, a Paks ikszelt a Zetével.
NB I előzetes
A ZTE szép búcsúját két dolog hátráltatja, alig maradt játékosa, ráadásul a 4. helyre pályázó Paks lesz az ellenfele.
Magyar foci
A másodosztályba lecsúszó Zalaegerszegnél már a jövő évi kereten, költségvetésen és a célokon gondolkoznak.
NB I
Haladás elleni egy ponttal megnyugadhatnak Sisa Tiborék, a Siófok megelőzte az Újpestet.
NB I előzetes
A Siófoknak egyetlen pont kellene a bent maradáshoz, a már kiesett Zalaegerszeg pedig a tartását akarja megőrizni.
Átigazolás
A Lech Poznantól érkező csatár 2016-ig írt alá, az átigazolási díjból korábbi csapata, a Zalaegerszeg is részesedik.
NB I
A 27. fordulójában a már kieső Zalaegerszeg 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán auz Újpest csapata ellen.
NB I
A Hali 5-0-s győzelmet aratott a Paks ellen, a Vasas 1-0-ra verte a Siófokot, míg az Újpest döntetlent ért el Zalában.
NB I előzetes
A Zalaegerszeg a múlt heti első győzelme után az Újpest ellen is hasonlóra készül. A lilák ezt elképzelni sem tudják.
NB I
A Zalaegerszeg 23 éves csatára, Balázs Zsolt a csapat szerdai edzésén súlyosan megsérült.
NB I
A Haladás 2-0-ra győzött a Siófok vendégeként, míg a Kaposvár otthon verte meg a pécsieket.
NB I előzetes
A múlt héten kiesett Zalaegerszeg Pápára utazik. Ahhoz, hogy a Lombard ne jusson a ZTE sorsára, nyernie kell.
NB I
Az MLSZ fegyelmi tanácsa 700 ezer forint pénzbüntetést szabott ki az élvonalban maradásért küzdő Vasasra.
NB I
A ZTE-Vidi (0-2) meccsen egy vitatott tizenegyes után elszabadultak az indulatok.
NB I
Magyar pályán ritkán látható eset történt, amikor a hazaiak játékosai testileg inzultálták Oláh Gábor játékvezetőt.
NB I
Prukner László csapata 17. vereségét szenvedte el a szezonban, így a ZTE 1994 után kiesett az élvonalból.
NB I előzetes
A hét közben a Ligakupát megnyerő Videoton az élvonalból gyakorlatilag kiesett, nyeretlen Zalaegerszeghez látogat.
NB I
Szombaton a sereghajtó Zalaegerszeg vendége lesz a bajnoki címvédő Videoton együttese.
NB I
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Kecskemét hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott a Zalaegerszeg csapata ellen.
NB I előzetes
A ZTE ismét nekifut a számára már-már lehetetlen feladatnak, most a kiváló formában lévő Kecskemétet próbálja legyőzni.